Miért indulok?

A vállalkozói szférából jöttem a közigazgatásba. Onnan hoztam a polgármesterként nélkülözhetetlen szervezőképességem, dinamizmusom. Nem csak élem a jelent, de tervezem a jövőt. Alig lettem „negyvenes”, és már ebből nyolcat a közigazgatásban, polgármesterként tevékenykedtem. Még fiatal vagyok, lendületes, tettre kész, telve megvalósításra váró tervekkel. De már annyi tapasztalatot is gyűjtöttem, hogy nem szövök rózsaszín álmokat, tudom, mit és hogyan lehet megvalósítani.

Az elmúlt évek során közigazgatási jogot végeztem, hogy munkámban erősíthessem a szakmaiságot. Sarkall a vágy, hogy az általam irányított csapat minél többet tegyen a városért. Az elmúlt években sok tervet megvalósítottunk, mindnyájunk számára igen fontos, nagy infrastrukturális projekteket kezdtünk el, amelyek átnyúlnak egyik ciklusról a másikra, és be akarom fejezni őket. De ugyanakkor új projekteket is el akarok kezdeni. Olyanokat, amelyekre az uniós csatlakozásunk révén a következő években nyílnak lehetőségek, s amelyekre az itt élő embereknek szükségük van.

A megteremtett alapokra építkezni kell. A településfejlődés, -fejlesztés legfontosabb tényezője a turizmus. Célom a fürdőváros turisztikai vonzerejét évről évre emelni, a szolgáltatások skáláját szélesíteni, a turisztikai idényt egyre hosszabbítani. Ehhez a fürdő- illetve gyógyturizmus továbbfejlesztése mellett meg kell teremteni az ökoturizmus, a kiránduló turizmus, a falusi turizmus, gasztroturizmus alapfeltételeit.

Napjainkban rohamosan erősödik a szomszédos települések egymásra utaltsága. Egyre nyilvánvalóbb, hogy együttműködve, egymás kínálatait kiegészítve a turisztikai piacon többet tudnak nyújtani, mint egymagukban. Összehangolt tervezésre és munkára van szükség.

Rengeteg még itt a teendő.
Olyan éveket élünk, amikor az a tét, hogy sikerül-e fejlődési pályára állítani a településünket. Egyetlen itt lakó embernek sem lehet mindegy, hogy a közelgő választás után kik kerülnek a város élére. Nem mindegy, hogy tudnak-e tenni érte. Nem mindegy, hogy mekkora hozzáértéssel és milyen mozgástérrel rendelkeznek. Tudnak-e a megyei és az országos költségvetésből pénzeket szerezni, meg tudják-e védeni a projektjeinket, képesek-e regionális szinten más településekkel együtt dolgozni, és a versenyfutásban meg tudják-e védeni a településünk sajátos érdekeit. Ilyen kihívások elé állít a jövő.

Polgármesteri jelölésemmel erre a feladatra vállalkozom. Segítőtársaimul pedig tapasztalt, hozzáértő emberekre van szükségünk!

Péter Ferenc

polgármesterjelölt, Szováta

Születési dátum és hely:

1963 október 26, Szováta

Tanulmányok és más képzések:

Közigazgatási jog a marosvásárhelyi Petru Maior egyetemen (Licenţiat în administraţie publică – Universitatea Petru Maior Tg. Mureş, Facultatea de Ştiinţe Economice, Administrative şi Juridice, Specializarea: Administraţie publică – 2000-2005);

Mesterképző (Master – „Managementul administraţiei publice în procesul integrării europene – NA – Centrul Regional de Formare Continuă pentru Administraţia Publică Locală Sibiu – 2005-2007)

Munkatapasztalat:

Két mandátum Szováta város polgármestereként (2000-2004 és 2004-2008)

Politkai tevékenység:

1990-től RMDSZ-tag
1998-tól a szovátai RMDSZ-választmány tagja
2004-től a Szovátai RMDSZ elnöke
2000 TKT-tag
2004 SZKT-tag
2008-tól SZKT alelnök

Mit szeretek

Nős vagyok, két gyermekem van (egy lány és egy fiú)

Vállalkozó szellemű embernek tartom magam, akiben van akarat és kitartás egy-egy jó ötletet végig vinni. A munkában becsülöm a szakértelmet és a megbízhatóságot. Kevés szabadidőmet szeretem a családom körében eltölteni. Szívesen kirándulok velük idegen vidékekre, de a környékbeli természeti szépségeket is télen-nyáron felkeresem. Barátaimmal rendszeresen teniszezek. Szükségét érzem a sok mozgással járó, feszültségoldó, szórakozásnak csak úgy, mint a csendes elmélyülésnek.

 



Önkormányzati választások www.rmdsz.ro Önkormányzati választások Videók Fotók Jogszabály Önkormányzati választási program Letölthető anyagok Sajtófelelősök elérhetősége Kontakt Linkek